A különbség az élni akarás, az élethez való pozitív viszonyulás, a hit, a remény, a bizalom. Számos tapasztalat bizonyítja, hogy addig amíg a betegek bíznak és hisznek a gyógyulásban, addig az állapotuk nem romlik, sőt javul, de amikor elvesztik a reményt állapotuk rohamosan rosszabbodik és halad előre a folyamat...
Amikor valakiről kiderül, hogy rákos, akkor többnyire az válik meghatározó tulajdonságává. Maga az egyén, a férj, a feleség, az apa, az anya, a munkatárs, a barát, a kedves, a munkaszerető, a humoros, az intelligens, mind, mind eltűnnek, és csak egyetlen jelző, egyetlen minősítés marad, hogy Ő rákos! Mindenki kizárólag a betegségével, a testével kezd el foglalkozni, az orvosok, a hozzátartozók, a barátok. S a kezelés is kizárólag a beteg testre irányul, nem pedig az ember egészére.
Alapfeltevésem, hogy a betegség, nem csupán a test betegsége, hanem az ember egészére vonatkozik. S az ember egészéhez a testen kívül hozzátartozik a szellem és az érzelem is. Hiszem, hogy az érzelmi és lelki állapotnak nagyon fontos szerepe van a betegségek kialakulásában és gyógyulásában is.
Rengeteg példa bizonyítja, hogy a rák kialakulását megelőzően, kb. az utolsó másfél éven belül olyan stressz helyzet érte a beteget, amelyre a reakciója az volt, hogy feladja a küzdelmet, elvesztette a reményt. S azt gondolom, hogy az a pillanat, az a fajta érzelmi állapot elindít egy sor további pszichológiai reakciót, melyek elnyomják a test természetes védekező képességét, s ez elősegíti a rákos betegség kialakulását.
A daganatos betegek 90%-a elsősorban másokért élt. Mások életét sokkal előbbre valónak tartották, mint a sajátjukat. Másokért mindig mindent megtettek, akár azért mert azt gondolták, hogy ezt várják el tőlük. Saját magukat háttérbe szorították. Saját magukra nem tudtak szeretettel gondolni. Saját vágyaikat elnyomták, annyira, hogy már nem is voltak vágyaik. Minden öröm forrása az volt, ha másnak segítettek, de öröm nélkül is megtették. Az emberi kapcsolatokban nem lehet mindig csak adni és elzárkózni az elfogadástól, a befogadástól.
Nem véletlenül mondják, hogy "mindig a jó emberek kapnak rákot"
A külső környezet szemszögéből valóban jó, de önmagával szemben elutasító. Ennek oka lehet gyerekkorból hozott élmény, amely kisebbrendűségi érzést váltott ki. Ezt a fajta gondolkodást nagyon nehéz megváltoztatni, de gyakorolni kell minden nap. Önérvényesítés fejlesztését célzó gyakorlatokkal. Meg kell találni az egyensúlyt. A jó arány a fele-fele. Lehet törődni másokkal, de csak olyan mértékben, hogy az egyensúly ne boruljon fel, és az ember a saját pihenésére, feltöltődésére, szórakozására is legalább annyi időt szánjon.
Ezért szólok most a hozzátartozókhoz, barátokhoz, társakhoz, segítsék, támogassák, fogják kézen beteg szeretteiket és ösztönözzék őket, hogy az orvosi kezelés mellett, tegyenek ők is magukért, lelkükért, tudatukért, önmagukért.
Szeretettel várunk minden hozzátartozót és beteget, csoportos és egyéni terápiákra.
